A tegnapi Munka Törvénykönyvét szó szerint betartó, még nem, de igenis
BKV sztrájk után én balga naivan úgy gondoltam, a mai napon legalább a
hajnali órákban eljutok, ahová szeretnék, nevezetesen edzésre, ami
hatkor kezdődik. Rendszerint a 4.40-es 240-es buszra szállok fel, ahol
a hátsó ajtóval szemben lévő sarokban mindig ugyanaz a bajuszos férfi
áll, egyik fülében fülhallgatóval. Kedvese a Sasadi útnál száll fel.
Kis puszival üdvözlik egymást, a nő rögtön belekezd valami sztoriba,
amit a férfi türelemmel hallgat. Egy alkalommal nem jött, akkor a
pasas elég ideges lett és gyorsabban rágta a rágóját.
Ott álltam tehát 4.35-kor a megállóban, a busz csak nem jött. 4.50-kor
elküldtem egy sms-t az egyik edzéstársamnak (vicces, tegnap az
irodavezetőnkkel tudattam, hogy kések, ma a havert zargattam, hogy
tudassam vele a helyzetet), hogy a "nyomorult busz megint nem jön".
4.55-kor végül befutott. Ez még belefér -gondoltam magamban- de azért
bosszankodtam egy sort, csak, hogy tudassam a BKV-val, milyen mérges
vagyok. Persze csak befelé. Na meg nem is annyira, mert az mp3
lejátszómon dübörgött a Disco Express: Pláza angyal című száma. Nem
nagy szám, de ébresztőnek jó. Ha az ember nem nézi meg a klipet a
jútyúbon és nem látja a mű-rocker csávókat feleslegesen agyon
sminkelve, egészen elviselhető. Na persze nem nagyon, de reggelre jó.
Meg amikor épp olyan hangulatban vagy, hogy épp Disco Express-t akarsz
hallgatni.
A busz annyira volt tömve, mintha legalább 7 óra lenne, végig állnom
kellett, pedig elég fáradt voltam még, jólesett volna leülni.
Lehalkítottam a zenét (már Quimby szólt), hogy halljam, miről
beszélnek az öregasszonyok. Természetesen megoldották a sztrájk
problémát. Azzal az ötlettel állt elő egyikük, hogy alvó helyeket
kellene létrehozni a garázsokban, vagyis, hogy ne engedjék el a
buszvezetőket munka után. A másik helyeselt: "Az kéne, b...meg!" Imádom
az ilyen öreglányokat, már fel is dobták a napomat, Quimby meg éppen
nem volt Bem apó, ismét jókedvem lett, mégiscsak szép ez a budapesti,
fagyos hajnal.
Az edzés már nem dobott fel annyira. Több, mint két hete nem
edzettünk, ettől függetlenül nem volt indokolt (szerintem), hogy
szétverjem a térdem. Szóval, hogy úgy menjek le az év első edzésére,
mintha ma kezdeném. Na de ezt már megszoktam, úgyhogy felháborodás
ezúttal el volt napolva. A 95-ös megint késett, így én is elkéstem
munkából, de már ez se izgatott. Öregszem, vagy mi a szösz, egyre
kevésbé izgatnak fel a dolgok -gondoltam magamban- az is lehet, hogy
ki is mondtam. De kit érdekelt? Quimby szól a fülhallgatóból, mi bajom
lehet?